Szép úri nép, kegyes szívvel fogadd 

Az élet ez örök farsangolóit, 
Ha tapsra készt', nincs nálunk boldogabb, 
Akár borús, akár tréfás bohó itt, 
Családjuk egy s még mindig egyre hódít. 
Szép úri nép, hej, fordult a világ!... 
Kihuny a gáz... Ős Hellász napja éget, 
Amerre nézek, fény, dal és virág, 
Olimpiának síkja, szines élet, 
Virágeső hull s mámort zeng az ének...

Legyél te is az, ki szeretet ad,
ki szétszórja lelkéből a fénysugarakat,
hogy melengesse annak szívét, kinek fájdalma
megcsorbult hitét már halálra marta.

Legyél te is az, ki megáll néhány percre,
hogy mások bánatát szóval könnyíthesse,
melengető szóval, melynek puha ragyogása
életet visz majd a csendes elmúlásba.

Legyél te is olyan, ki mindig tudja azt,
annyit érsz, amennyit másoknak majd adsz,
mert azok emelnek fel egészen az égig,
akiknek szívedbe zártad könnyes szenvedésit.

Csupán egy apró változás ma, és egészen mássá lesz a holnap.
Aki a rögös úton indul el, megkapja fáradsága jutalmát, ám csak hosszú évek távolában.
A választás mindig kockázatos, döntésünk helyességére soha nincsen biztosíték.(Ismeretlen)

   A született  Jézus,

   Ez igézetes gyermek,

    Áldja meg azokat,

Kik a szívünkbe vernek
Mérges szuronyokat.

Áldassanak bennünk
A kifeslett vér-rózsák:
Bánat, kín, szenvedés,
Mert Jézus volt a Jóság
S a nagy, szent türelem.

Csengessünk csengőkkel,
Szeressünk szeretettel,
Örüljünk, ha sírunk,
Ha ránk tör minden ember
S ha álul bántatunk.

Mikor a hervadás varázsa
megreszket minden őszi fán,
gyere velem a hervadásba
egy ilyen őszi délután!

Ahol az erdők holt avarján
kegyetlen őszi szél nevet,
egy itt felejtett nyár-mosollyal
szárítsuk fel a könnyeket!

Hirdessük, hogy a nyári álom
varázsintésre visszatér,
s a vére-vesztett őszi tájon
csak délibáb-varázs a vér!

"Csak egy nagy ölelésre vágyom, egy olyanra, ami ha csak egy percre is, de eltüntet minden problémát, és elhiteti, hogy minden rendben lesz annak ellenére, hogy tudom, már most a helyén van minden. Nem kell több, nem vágyom másra, csak egy erős karra, ami megvéd és támogat. Megölel és megnyugtat. Átkarol és védelmez. Figyel rám, ha elbotlanék, és felhúz, ha már úgy érezném, nincs erőm.

 Tar ágak-bogak rácsai között

kaparásznak az őszi ködök,
a vaskorláton hunyorog a dér.

Fáradtság üli a teherkocsit,
de szuszogó mozdonyról álmodik
a vakvágányon, amint hazatér.

Itt-ott kedvetlen, lompos, sárga lomb
tollászkodik és hosszan elborong.
A kövön nyirkos tapadás pezseg.

Batyuba szedte rongyait a nyár,
a pirosító kedvü oda már,
oly váratlanul, ahogy érkezett.

Ki figyelte meg, hogy, mig dolgozik,
a gyár körül az ősz ólálkodik,
hogy nyála már a téglákra csorog?

Kipróbáltad már - hogy milyen

- nyitott szívedből adni?
Felrázva néhány csüggedőt
- jó embernek maradni?

Segíteni az éhezőt,
tudva, más nem segíthet!
Reményt adni, hol elfogyott...
hol vár sóvár tekintet.

A földi lét csak anyagi,
kincset ne gyűjts magadnak!
Szívük, lelkük is megtelik,
kik szeretettel adnak!

A világ tőled gazdagabb,
s általad válik szebbé.
Vizsgáld meg belsőd, Önmagad,
s az álmod váljon tetté!

Amit küldesz, majd azt kapod,
a szeretet sosem vész el.