A Mint egykor boldogságunk tavaszán,

megfáradt kezed cirógatna csendesen,
fejemet az öledbe hajtanám,
s nem fájna már semmi sem.

Fejemet az öledbe hajtanám,
és nem kívánnék tőled semmi mást,
a csókjaidat már nem is óhajtanám,
csak a szerelmes cirógatást.

És ahogy álmos gyerekszáj dadog,
gügyögnék hozzád, mint egy kisgyerek:
"Én mindig jó voltam...és jó vagyok...
ígérem mindig jó leszek.. csak nagyon szeress!

	Nem akarok mást, csak szeretni Téged, Odabújni Hozzád, mint naphoz a fénye. Őrizni álmaid, vígasztalni ha félsz, Szeretni annyira, amennyit elbírsz. Nem akarok többet, mint érezni a lelked, Magamhoz ölelni a forrón izzó tested. Feledtetni, amivel a világ bántott, Szeretni akarlak Téged, s a világod.

Szeretni csalódva is lehet, s feledni kit jobban szeret.

Csalódtam első nagy szerelmemben, s ilyenkor mit tehet az ember?

Szeretni téged miért volt jó? Ámulok magamon kicsit bosszúból.

Ott találkoztunk először emlékszel? Megcsókoltál s azt mondtad: Ne hagyj el!

Rád mosolyogtam, s azt mondtam: Soha

S most mégis te mégy el, s nem tudom hova.

Szívemben furcsa vihar tombol, könnyeim előszöknek, torkom elszorul.

De nem sírok ne félj, bár ugyan fáj, de elfeledlek, mintha nem is élnél.

Óvakodj attól a férfitól, aki nem királynőnek lát. Nem látja, igazi arcodat-mert nem szeret. Aki szeret, és amíg szeret: fölfelé néz rád. Óvakodj attól, aki benned a szolgát, az anyukáját, önzésének eszközét, vagy birtokát látja csupán, és nem az önérzetes nőt keresi. Óvakodj attól, aki tart a méltóságodtól és az öntudatodtól, mert kisebbnek érzi magát melletted. Élni talán tudsz egy ilyen emberrel, hiszen az élet a kompromisszumok művészete is-de boldog nem lehetsz vele.

SZÍVBŐL SZÍVESEN.

KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPET.

Ó te drága NŐ, 

Bűbáj, csáberő.
Küzdelem, vagy 
Béke a nyerő? 
Hatalmad nagy,
De elveszem,
Mert szívem
Kezedbe teszem.

 

 Szép úri nép, kegyes szívvel fogadd 

Az élet ez örök farsangolóit, 
Ha tapsra készt', nincs nálunk boldogabb, 
Akár borús, akár tréfás bohó itt, 
Családjuk egy s még mindig egyre hódít. 
Szép úri nép, hej, fordult a világ!... 
Kihuny a gáz... Ős Hellász napja éget, 
Amerre nézek, fény, dal és virág, 
Olimpiának síkja, szines élet, 
Virágeső hull s mámort zeng az ének...

 

 Tar ágak-bogak rácsai között

kaparásznak az őszi ködök,
a vaskorláton hunyorog a dér.

Fáradtság üli a teherkocsit,
de szuszogó mozdonyról álmodik
a vakvágányon, amint hazatér.

Itt-ott kedvetlen, lompos, sárga lomb
tollászkodik és hosszan elborong.
A kövön nyirkos tapadás pezseg.

Batyuba szedte rongyait a nyár,
a pirosító kedvü oda már,
oly váratlanul, ahogy érkezett.

Ki figyelte meg, hogy, mig dolgozik,
a gyár körül az ősz ólálkodik,
hogy nyála már a téglákra csorog?

 

Kipróbáltad már - hogy milyen

 

- nyitott szívedből adni?
Felrázva néhány csüggedőt
- jó embernek maradni?

Segíteni az éhezőt,
tudva, más nem segíthet!
Reményt adni, hol elfogyott...
hol vár sóvár tekintet.

A földi lét csak anyagi,
kincset ne gyűjts magadnak!
Szívük, lelkük is megtelik,
kik szeretettel adnak!

A világ tőled gazdagabb,
s általad válik szebbé.
Vizsgáld meg belsőd, Önmagad,
s az álmod váljon tetté!

Amit küldesz, majd azt kapod,
a szeretet sosem vész el.

 

 Eljött hát a nagy nap, ünnepe nevednek, ismét tudathatom, hogy én el nem feledlek.

Hiába bár, hogy telnek az évek, köszöntelek téged, amíg csak élek!

 

 

 

 Nem megfoghatatlan

ködös alakok
nem átlátszatlan
homályos ablakok
nem kimondott
elhaló szavak
nem semmibe tűnő
boldog pillanat

hanem

kezed,
mely kezemhez érkezett
élő-meleg, puha-örök
nem lángolás
nem tűz -
apró örömök
nem kérdések, nem beszélgetés
végtelen mosolyok
csillogó szemek
együtt ébredés
mámorító illatok -
ami te vagy, s ‘mi én vagyok

nem ígéretek, csak napok,
mik egybe tűnnek
s hisszük: soha meg nem szűnnek
nappalok
éjszakák
csókok
ölelések
mert kezed kezemhez érkezett.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fújnak már a böjti szelek
Cinke trillázik az ágon
Virágba borulnak a kertek
Tavasz jötte látszik a tájon!

Húsvét napja közeledik
Teljesülhet sok-sok álom
Új élet reményét közvetítik
A pompázó szép virágok!

Újulj meg hát te is, Ember!
Dobd sutba a fájó éned
Szeretet hatalma mint a tenger
Mossa a rosszat, töltse be a szíved!

A szeretet az egyetlen érzés
Mely megváltoztathatja a világot
Összefogás, empátia, megértés
Járhatjuk a legszebb magyar táncot!

Megérkezett! Kétezer évvel ezelőtt angyalok hozták hírül az embereknek, hogy Jézus megszületett.
El tudod képzelni a jelenetet? Pásztor vagy. Este van. A nyáj a karámban – a pihenőhelyen. Együtt ülsz a többi pásztorral a zsarátnok körül. Beszélgettek. Aztán hirtelen fényességet látsz, amely közeledik feléd! Egyre közelebb! Pontosan a te kis csoportod felé. A homlokodra teszed a kezed, hogy védd a szemed a fénytől. Mi akar ez lenni? Aztán hamar meglátod, hogy egy angyal az. Mikor éppen arra gondolsz, hogy a fáradtságtól talán álmodsz, látod, hogy a többi pásztor is ugyanazt látja.

Természetessége miatt az ártatlanság, a viszonzott szerelem növénye.
Mária könnyeit jelképezi, melyeket az egyiptomi meneküléskor hullatott, ugyanis a monda szerint minden könnycsepp nyomán egy százszorszép bújt elő a földből. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nekem könnyű a várakozás, neked lehetetlen, mert életed véges. Ezért pontos légy. Ha a fák árnyéka rám vetül, fényem kialszik s te senkit nem találsz ott.
Könnyen megismersz, mert már ismertél korábban is. Könnyen rám találsz, mert fény vagyok, messze világítok, túl a fákon, túl a mezőn, túl a lelkeken. Ruhám is fény, vidáman lebegő, hívogató, kedves.